Karinthy Szalon

Atlasz Gábor festőművész

2002. április 23 - május 12.

Atlasz Gábor Atlasz Gáborról nem sok információt közöl az új Kortárs Magyar Művészeti Lexikon: csupán az tudható meg, hogy 1966-ban Szegeden született, s 1988 és 1996 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Veress László tanítványa volt, majd a nyolcvanas évek végétől a kilencvenes évek közepéig három önálló kiállítást rendezett. Napjainkra már ezek az adatok is kiegészítésre szorulnak: a regisztrált kiállításokat újabbak követték az ezredforuló éveiben - a fiatal művész 1999-ben Hódmezővásárhelyen és 2000-ben Budapesten mutatta be képeit -, és gyarapodott a csoportos kiállítások listája is, amelyben a fő szólamot, mint korábban, továbbra is a vásárhelyi őszi tárlatokon való szereplések játsszák. Az életrajzi adatoknál fontosabbak a tartalmi vonatkozások - vagyis az, hogy hogyan és mit fest Atlasz Gábor -, de erre a lexikon címszavában egyetlen szó utalást sem találhatunk. Bemutatkozásait, kiállításait követve azonban teljes bizonyossággal leszögezhető, hogy a hagyomány erőteljes vonzásában, a tradicionális kép világában munkálkodó, a klasszikus festészeti eljárásokat alkalmazva dolgozó festő, aki a természetelvű, expresszivitásba hajló festői megjelenítés érzéki szférájában keresi és leli meg az autentikus megszólalás, kifejezés lehetőségét.

A művész Budapesten, a Karinthy Szalonban megrendezett kiállításán a közelmúlt hat-nyolc évének terméséből válogatott olyan képegyüttest láthattunk, amely tulajdonképpen egynemű tematikához, belső terekhez, illetve a belső terek révén megszólaltatott tartalmakhoz és emóciókhoz köthető. Atlasz Gábor képein csak ritkán bukkan fel emberalak: az egy-egy kihalt, néhány tárggyal, rekvizitummal jelzett és jellemzett, illetve furcsa jelenéssel áthatott belső tér festői élménye azonban dús tartalmak megfogalmazására, izgalmas akciók megjelenítésére, feszült érzelmek kifejezésére ad számára lehetőséget. A műterem és a nagy festőelőd, Tóth Menyhért miskei háza az Atlasz-képeken misztikus jelenések, transzcendens történések színterévé válik: a dolgok megmozdulnak, önálló életre kelnek, az atmoszféra remegni, vibrálni kezd, a fénypászmák zuhatagokká válnak. Feloldódnak a körvonalak, elmosódnak a formák, sejtelmessé, álomszerűvé alakulnak a dimenziók. Az ablakon átáramló fény átlényegül anyagáradássá, a külvilág feltartóztathatatlan betörésévé. És ez az izgatottságokban vibráló közeg hol mélységesen sötét, hol kivilágosodó meleg pasztell színvilágba burkolózik.

Az érzéki finomságokat életre hívó, esetenként Tóth Menyhért képeinek isteni fehérségét, világosságát idéző kolorit és a valóságos formarendezet szétromboló, vagy legalábbis torzító láttatás a lágyságok és az indulatosságok összecsapásának terpévé, az idill és a drámai, a nyugalom és az izgalom egyszer egymást szító, máskor egymást kioldó harcának színterévé avatják a képet.

Néhány évvel ezelőtt, vásárhelyi kiállítása kapcsán műveit úgy jellemztem, hogy azok a lényeg keresésére ösztönöznek, a jeenségekben rejtező, tetten érhető jelentések felfedezésére indítanak, az önmagunkkal, a belső világunkkal való szembesülésre kényszerítenek. E vélekedéseket megerősítették e budapesti tárlat munkáit is, mert ezekből az üres, kihalt terekből, ezen a színörvénylésekből kibontakozó, színörvénylésekbe gabalyodó, néha csak-csak felbukkanó alakok világából az eszmények és a konkrétumok, a titokzatos lelki tartalmak és a valóság felé is fordulhatunk. A szűkösnek tűnő belső terek tehát tágasságokká, határtalanságokká avatódnak Atlasz Gábor gazdag festőiségekben és zaklatottságokban játszó, expresszivitásaival aktív szemlélődésre, átélésre késztető képein.

 

 

{ Az oldal tetejére }

 

Archívum »


Archívum PDF Archívum PDF letöltés Archívum

www.karinthyszalon.hu

Copyright © 2001-2011 Karinthy Szalon